Az angol nyelv vegyes történelme

Podcast forgatókönyv

Ben: Üdvözlök mindenkit a Vocafy készítőinek vadonatúj sorozatában. A címe „A nyelvek története”, amelyben a világ nyelvei mögött rejlő lenyűgöző, furcsa és csodálatos történelmet tárjuk fel. Én Ben vagyok, és természetesen itt van velem a mi állandó nyelvi szakértőnk, Clara.

Clara: Szia, Ben! Nagyon izgatott vagyok, hogy belevágunk. És egyből egy nagy témával kezdünk: az angollal. A nyelvvel, amin éppen most is beszélünk.

Ben: Pontosan. És más nyelvek tanulójaként kezdtem rájönni, hogy az angol mennyire... furcsa. Például miért van három szavunk, ami szinte ugyanazt jelenti, mint a kingly, royal és regal? Feleslegesen bonyolultnak tűnik.

Clara: Ez a tökéletes kiindulópont, mert ez az egyetlen példa elmeséli az angol történetének egy hatalmas részét. Ez a három szó olyan, mint három kövület a nyelv három különböző geológiai korszakából. A „kingly” az óangolból származik, az angolszászok eredeti germán nyelvéből. A „royal” az ófranciából, amit a normannok hoztak be 1066-ban. A „regal” pedig egyenesen a latinból kölcsönöztük, ami a reneszánsz idején került a nyelvbe. Az angol nem egyetlen nyelv; ez egy hibrid, legalább három nyelv keveréke.

Ben: Szóval ez egy nyelvi Frankenstein-szörny?

Clara: (Nevet) Egy gyönyörű, hihetetlenül gazdag Frankenstein-szörny, igen. Egy szerény germán dialektusként indult. Gondolj az alapvető, földhözragadt szavakra: ház, víz, ember. Aztán jöttek a vikingek, akiktől több ezer mindennapi szót kaptunk, mint például a sky (égbolt), skin (bőr), get (kapni), take (venni), sőt még a they, them és their névmásokat is. Emellett a nyelvtant is jelentősen leegyszerűsítették.

Ben: Várjunk csak, a vikingek… leegyszerűsítették az angol nyelvtant? Azt hittem, az inváziók csak bonyolítják a dolgokat.

Clara: Nem mindig! Mivel az óangol és az óészaki rokon nyelvek voltak, az egyszerű embereknek meg kellett találniuk a módját a kommunikációnak. Ezért elhagytak sok bonyolult nyelvtani végződést, hogy közös nevezőre jussanak. De az igazi fordulópont az 1066-os normann hódítás volt.

Ben: Hódító Vilmos.

Clara: Pontosan. Hirtelen lett egy francia nyelvű uralkodó osztály és egy angolul beszélő parasztság. 300 éven át a francia volt a hatalom, a jog és a kifinomult ételek nyelve. Ezért van az a híres példa, hogy a farmerek „cow”-t (tehén, óangol szó) nevelnek, de a nemesek „beef”-et (marhahús, francia szó) esznek. Ugyanez a helyzet a „pig” (disznó) és a „pork” (sertéshús), valamint a „sheep” (juh) és a „mutton” (ürühús) esetében is. Maga a nyelv tükrözi a társadalmi megosztottságot.

Ben: Ez hihetetlen. Szóval innen származik a hatalmas szókincs. De mi a helyzet a másik nagy panaszommal tanulóként: a helyesírással? Teljesen elszakadt a kiejtéstől. Mármint, a though, through, tough… ez egy rémálom.

Clara: Rátapintottál az angol másik nagy történelmi véletlenére. A rövid válasz: a nyomtatás a lehető legrosszabbkor érkezett. A 15. században a nyomtatás elkezdte egységesíteni a helyesírást. De rögtön ezután az angol keresztülment a „Nagy Magánhangzó-eltolódáson”.

Ben: A Nagy Magánhangzó-eltolódás? Ez drámaian hangzik.

Clara: Az is volt! Pár száz év alatt az összes hosszú magánhangzó kiejtése szisztematikusan megváltozott. Például a „house” szót régen „húsz”-nak ejtették (mint a „goose”-t). A „mouse” szó pedig „músz” volt. De a helyesírást már rögzítették a nyomdák. Így maradt nekünk egy középkori helyesírási rendszer egy modern hangzású nyelvhez. Lényegében egy 500 évvel ezelőtti hangzás pillanatképét olvassuk.

Ben: Tehát az angol egy germán nyelv, nagyrészt francia szókinccsel, amit a vikingek egyszerűsítettek le, a helyesírása pedig a középkorban ragadt. Nem csoda, hogy furcsának érződik.

Clara: Pontosan. De van egy jó oldala is ennek a káosznak. Ugyanazok az erők, amelyek a szókincset és a helyesírást bonyolulttá tették, a nyelvtant hihetetlenül egyszerűvé tették, legalábbis relatíve. Az angol elhagyta a bonyolult esetrendszerét és, ami a legfontosabb, a nyelvtani nemeket. Egy asztal nem hímnemű vagy nőnemű, egyszerűen csak „the table” (az asztal). Bárki számára, aki küzdött már a nemek memorizálásával a franciában, németben vagy spanyolban, ez hatalmas megkönnyebbülés.

Ben: Ez egy remek pont. Szóval hogyan vált ez a kicsi, furcsa szigeti nyelv globális lingua francává?

Clara: Ez három fő hullámban történt. Először a Brit Birodalom terjesztette el az angolt a világon, mint az adminisztráció és a kereskedelem nyelvét. Másodszor, a 20. században az Egyesült Államok gazdasági és kulturális szuperhatalommá válása – Hollywood, a popzene és a tudomány révén – tette az angolt a nemzetközi párbeszéd nyelvévé. Harmadszor pedig a digitális forradalom, amely az USA-ban született, megszilárdította az angol mint az internet, a programozás és a technológia alapértelmezett nyelvének szerepét.

Ben: Tehát ez a birodalom, a popkultúra és a technológia kombinációja volt. Ami elvezet az utolsó kérdésemhez: Létezik egyetlen „helyes” angol? A tanulóknak a brit vagy az amerikai angolra kellene koncentrálniuk?

Clara: A gyönyörű az egészben az, hogy az angol már nem egyetlen ország tulajdona. Ez egy világnyelv. Bár a brit és az amerikai angol a két leghíresebb változat, tucatnyi másik létezik, mint például az ausztrál, kanadai vagy indiai angol. Egy tanuló számára a cél nem egyetlen „helyes” forma elsajátítása, hanem az, hogy következetes legyen abban a standardban, amit tanulni választ, miközben képes megérteni a többit is. Ez ma már egy nyelvcsalád.

Ben: Szóval angolul tanulni annyi, mint egyszerre történelmet, kultúrát és technológiát tanulni.

Clara: Pontosan. Nem csak egy készséget sajátítasz el, hanem belecsöppensz a hódítás, a kultúra és a kapcsolatok egy élő, lélegző történetébe. És ha megérted ezt a történetet, a nyelv furcsa részei nemcsak elviselhetővé, hanem lenyűgözővé válnak.

Ben: Clara, ez egy csodálatos kezdete volt az új sorozatunknak. Köszönöm, hogy érthetővé tetted az angolt, minden furcsaságával együtt.

Clara: Örömmel, Ben. Még annyi történetet kell elmesélnünk.